Oscart a főhős kutyájának!
Fergeteges a kezdés a régi némafilmes kor sztárjának és stábjának perceiről a vászon mögött, amire éppen vetítik sikerfilmjüket. A vászon előtt a mai, elegáns színházi, nem filmszínházi, fogalmak szerint is luxusnézőtéren, tömött, bársonyizált széksorokon az elegáns publikum jelenettől szinte függetlenül, hatalmas ovációval van, öröm, parfümillat, vörösre tapsolt tenyerek. Ettől függetlenül a film néma volt akkoriban és a mai Oscar-ra esélyesben is. Később ezt a hangulatnyargalást melodráma váltotta, türelmetlen vagyok, ahogy a real time napjaimban is, kicsit lassúnak tartottam, de élveztem azért. Nem láttam még az ellenfeleket a Best pic. kategóriában, de nem hiszem, hogy tévedek, Franciaországba megy Oscar az idén, a kérdés csak az, hogy hány? Meg az sem kérdés, hogy a jövő héten nem lehet ilyen üres nézőteres fotót csinálni. Egy darabig, aztán új filmek jönnek, oszkárosok és tucatmunkák, de egy darabig a némafilmes világnak senki sem állít ilyen emléket. Meg bárminek, amit egy új, friss, divatos kortársa beledarál a történelembe, amiről tudjuk ugye, hogy hálátlan hozzá az utókor. Vagy nem is ismeri.
Jó film a Némafilmes. Nálam még a főhős kutyája is aranyszobrot kapna, kis velőscsont applikációval.
